Fm Belfast

Még tavasszal találtam őket egy Musik Express válogatáson. Levegős aranyos elektró, honnan máshonnan mint Izlandról. Én tulajdonképpen egy olyan partiban csapnám szét magam, ahol ők játszanak. Nincs itt semmi megjátszás, döngölősdi, most megbaszlak stílus, de helyette van vidámság, jófej csajok, ágy tetején ugrálás, papírsityak és konfetti dobálás. Már ahogy megalakultak, az is tiszta jófej. 2005 karácsonyán állt össze Loa és Arni, hogy írjanak egy számot ajándékba az ismerőseiknek. 2006- ban, pedig egy barlangban játszottak valami művészeti fesztiválon a Feröer- szigeteken. Igazi zenekarrá ebben az évben alakultak, mikor felléptek az Iceland Airwaves fesztiválon. Emellett van egy über király klippjuk, aminek az legelején feltűnik egy faszi, aki tiszta olyan mint Henry Rollins. Zach De La Rocha és Tom Morello szép kis koncepciós pert akasztana a nyakukba, ha hallanák mit műveltek ezek a nagyra nőtt izlandi ovisok dédelgetett klasszikusukkal.

Fm Belfast- Par Avion
Fm Belfast- Frequency
Fm Belfast- Underwear
Fm Belfast- Killing In The Name

Kulturált szórakozás.

A múlt héten két zenés- táncos mulatságban is jártam. Írok róluk valamit. Igazából csak az első érdekes, a második csak szájhúzás lesz.


1. The Whitest Boy Alive az A38- on!!!


Az A38 programja idén tavasszal egész pofásra sikeredett. Ugye jött a Subways, a Wolfparade, Juliette Lewis, Xiu Xiu és a The Whitest Boy Alive. Sajnos ebből a Wolfparade- t a nagy kedvencemet sikerült kihagynom, de jöttek Erlend Oye- ék, akiket szintén bírok nagyon. A koncert előtt, azon gondolkoztam, hogy ennyire pihepuha áramvonalas zenével, hogy fogják az embereket megmozgatni, de persze sikerült csalódnom. Így a koncert eredménye másfél óra tömör mosoly, miközben tapsikolok mint egy gyerek. A zenéről kiderült, hogy jó rá bulizni Oye- ról pedig, hogy vicces figura. Mi más lehetne egy olyan ember, aki az átkötő szövegeket is énekli?
Koncert végén, pedig úgy voltam, hogy MÉG, MÉG, MÉG, JÁTSZATOK!!!!


2. Telezene fesztivál a Dürer kertben. Szombati nap. The Hated Tomorrow, Jacked, We Plants Are Happy Plants, Neo

Nem akarom eljátszani a nyavalygó hipsztert, se Henry Rollinst(rohadó ifjúság témában), de picikét kénytelen vagyok. Most mondhatjátok, hogy mégis mi a szart várok egy ilyen fesztiváltól? Hát tényleg nem vártam, azt az élményt mint kedden. Szóval kiderült, hogy a The Hated Tomorrow lábgombát és migrént okoz, emellett olyan mintha a Jonas Brothers jammelne a Blink száznyolcvankettővel és tini lányok énblogjaiból lopnák hozzá a szöveget. A Jacked egész korrekt, 2 sör után nem tudnék belekötni, de inkább úgy gondoltam, hogy nem vállalok közösséget a latex nacis tinilányokkal. Olyan volt mintha a Studio közönsége nagyon- nagyon eltévedt volna- 100% Teenage Riot . A We Plants Are Happy Plants viszont hatalmas volt. Szerintem ez volt a nap csúcsa. Mondjuk nem értem miért kellett szegény csávónak, azért könyörögnie a hangmérnöknél, hogy játszhasson ráadást. Neo, pedig Neo volt. Az jutott eszembe, hogy ez egy olyan parti az ezredfordulóról, ami még nem ért végett. Ez persze teljességében nem igaz, meg egészen nem is ismerem a Neo-t. Nekem valahogy hiányzik az ember ebből a zenéből, persze messze vannak még a Daft Punktól, de nekem régebbi kontrollos jobban bejött. Meg ez a mostani "mindenkit megbaszok" stílusa a Kőváry- nak enyhén primadonnás...Persze lehet erre mondani menjek a picsába és hallgassam szar hangú szar gitáron játszó szakállas faszikat, ne pedig elektronikus bulikba járjak.

Tennis

A naptár szerint tagadhatatlanul itt a nyár. Igaz ez az időjáráson nem látszik meg túlságosan, de aggodalomra semmi ok. Meg van a megoldás. Beállítjuk a hősugárzót a fürdőszobába, kibontunk egy üveg bort, majd felvesszük a csíkos ingünk és a tengerész cipőnk. Most már áthívhatjuk a szomszéd lányt, csak vigyázni kell meg ne fázzon az esőben ebben a ruhájában. Ezután végre felrakjuk a Tennis legújabb kislemezét és késő estig lóbáljuk a lábunk a kád szélén. Ja és ha van rá igény csinálhatunk vetítést Cote d' Azur- os képekből.

Tennis- Marathon
Tennis- South Carolina

Távolról sem voltál még ilyen közel...

Szombat este végre Lo- Fi koncerten jártam!!! Hó Márton játszott a Tündérgyárban. Utána, pedig a kimondhatatlanul hosszú nevű Mindenkinek megvan a maga története lépett fel. Ez utóbbi Egyedi Péter( Óriás, Isten Háta Mögött) hálószoba projektje. Hó Mártonról írtam már a blogon és az akkori véleményem most is fenntartom, rohadt jó. Neki valahogy sikerül az, ami néhány magyar indie bandának nem. Nem lejárt dolgot próbál meg erőlködve majmolni és ennek ellenére mégsem veszti el magyar ízét, úgyhogy nem a kispál zenei nyelvét hasznosítja újra. Emellett, egy hiánycikket pótol, mivel énekes dalszerzőből Magyarországon nagyon kevés van. Teljesen szoba hangulatot teremtett egy romkocsmában, szóval lájkolom. Egyedi Péter, már a koncert elején bevallotta, hogy csak évente lép fel egyszál gitárosan. Gondolom emiatt az első pár szám közben eléggé parázott, de az illegál whiskey és egy Phil Collins cover feloldotta, a koncert kezdeti feszengését. Minden eddigi zenekarától játszott egy lecsupaszított számot: Anna Barbi, Óriás, Isten Háta Mögött, Amber Smith(!). A koncerten ott volt az egész Óriás és kb. a fél Ihm is, így a végén ráadásnak Palika is mikrofont ragadott, hogy eljátsszák ezt.

ui.: Én elfelejtettem, hogy Egyedi Péter ezt is feldolgozta, de szerencsére figyelmeztettek...

...

Ez lesz a legkedvencebb cikim, vagy a legcikibb kedvencem....még nemtom

Telekinesis! / So Cow

Mostanában megszokhattuk, hogy aki singer/songwriter az általában méretes hippi szakállal rendelkezik, fátyolos hangja van és egy szál gitáron ad elő érzelmes dalokat. Nos ez a két unatkozó óvodás kinézetű úriember bőszen rácáfol erre. A Seattle- ből jött multiinstrumentalista Michael Benjamin Lerner (bal oldali) egyszemélyes projektje a Telekinesis. A lemez összes számát ő játszotta fel. A producer, pedig a Death Cab For Cutie gitárosa volt. Emiatt a zene persze egy kicsit a DCFC power popjára emlékeztet, de sokkal vidámabb és Mr. Lerner a torzítóra is többször lép . Az ír Brian Kelly, már kicsit gonoszabb fiú a katica csoportban. Az ő zenéje punkosabb és cinikusabb is, picit suttyóbb. Ő már két lemeznél tart. Az első a So cow, annyira nem az igazi, a sok jó szám közé kerültek borzasztóak is. Második eresztésével a Meaningless Friendly- vel viszont nem lehet problémánk. Még annyira nem híres mint a Telekinesis, de a Primavera Sound- os fellépésétől többen el voltak ájulva. Itt egy akusztikus koncertje, ahol a tengert próbálja túlkiabálni.

Telekinesis- Telekinesis

So Cow- Meaningless Friendly + So Cow

Kicsit szomorkás....

"Esik, esik, esik. Normális embert ilyenkor elönti a kamasz spleen. Tehát fölvesszük a szöszmösz kardigánunk és az sztk keretes szemüvegünk, kócos hajjal kimegyünk a konyhába és csinálunk egy fekete teát. Aztán csak ülünk egyhelyben, nézzünk az esőt és ábrándozunk. No de mit hallgassunk?"

Így kezdtem el a múlt héten egy posztot, aztán elmosott mindent az tanév vége és a dolog is aktualitását vesztette. Az időjósok viszont rossz időt mondtak a nyárra, úgyhogy jó lesz még ez a lista.


10. Hjaltalín- Þú komst við hjartað í mér
Egy A Good Crop nevű netes válogatáson találtam ezt a számot. Csilingelős pop Izlandról fúvósokkal és vonósokkal. Igazából maga a szám nem is szomorú, csak az eleje picit. Az egész olyan mintha eső után kisütne a nap.





9. Yo La Tengo- Avalon or Someone Very Similar
Esőben az egyik legjobb megoldás a Yo La Tengo pihe puha zajfátylában elmerülni. Kedvesen nyugtat, kell ennél több? Ja és a dobos is úgy néz ki mint az anyukánk, akihez villámlás közben odabújnánk.





8. Parachutes-Tree Roots Turn To Forts
Ez egy izlandi zenekar, ami egy vagy két éve már feloszlott. Előtte, azonban kiadtak két lemezt és egy kis lemezt. Az első kettő munka leginkább ajtó nyikorgásbó, patak csobogásból és álmos prüntyögésből állt. Ez első hallgatásra elég bizarr, de nagyon jó folyamat zene. A harmadik kiadvány viszont lehetne akár egy kiadatlan angol nyelvű Sigur Rós album is. Mypsace-ükről leszedhető az összes (mindnek gyönyörű a borítója).





7.Seabear- I sing I swim
Ez is egy izlandi zenekar, de ők inkább folkosabbak. Nekem talán a legkedvesebb zenekar Izlandról. Ez a szám az első albumukról van, amit ronggyá hallgattam, azóta van újabb lemezük, ami szintén zsír.





6. Death Cab For Cutie- Your Heart Is An Empty Room
Washingtoni gyógyegér pop, vega énekessel. Ez az a fajta érzelmes zene, amit a legmacsóbb férfiak is nyugodt szívvel hallgathatnak, sosem szembesülnek a következő mondattal. "Tudtam, hogy buzi vagy, mert szereted a Deth Cab For Cutie-t". Ja és a Wikipedia szerint tagjai az Anti- Auto- Tune mozgalomnak.


5. Múm- If I were a fish
Oh már megint Izland. Ők, viszont kicsit különcebbek a többieknél. Leginkább elhagyott világító tornyokban szeretnek alkotni. Emiatt már adódtak problémáik. Egyszer majdnem a tengerbe fulladt a Fat Cat records munkatársa, akit az ellenőrzésükre küldtek. A legutolsó albumig leginkább egy novemberi szombat délelőttön volt jó őket hallgatni. Ez a szám, viszont a legújabb lemezről van, ahol már elkezdtek hagyományos értelemben vett számokat írni. Mostmár csak a májusi eső kopog az ablakon.





4. Belle and Sebastian- Mary Jo
Egy végtelenül kedves szám Maryről, aki kénytelen egyedül teázni otthon. Az örök kardigános skótok az első lemezének az utolsó száma, és a borítója az egyik kedvencem.





3.The Notwist- Gloomy Planet
Őket a tavalyi szigetről ismerem, ahol egy rohadt jó koncertet adtak, azt leszámítva, hogy az énekből semmi nem hallatszott. Münchenben alakultak még 1989-ben azóta eljutottak a hardcore punkttól az indiehez vagy mihez. Van egy dj-jük is, aki szerepelt a What' s in my bag- ben.




2.Radiohead- How To Disappear Completely (And Never Be Found Again)
21. századi spleen mesterfokon. Mikor először hallotam Tom Yorke-ékat esett az eső. Ez a szám a Kid A- n van, amit néhányan a kétezres évek legjobb albumának mondanak. Nekem először nem nagyon akart tetszeni ez az album, de valahogy a télen rohadttul megszerettem.




1. Leonard Cohen- Sisters of Mercy
Egy esős délutánon elővesszük nagyapánk levendula szagú öltönyét a szekrényből, fehér inget veszünk és nyakkendőt kötünk hozzá. Hátradőlünk a hintaszékben és vörösbort iszunk. Közben bakelitről dörmög az örökké melankólikus kanadai, mi pedig úgy érezzük, hogy most már megtudnánk írni a memoárunk.





A SZÁMOK